18.rész

*Először is Nagyon Boldog Születésnapot Harry Styles! 

El sem tudom hinni,hogy máris 21 éves*.*

Másodszor pedig végre kiderül Daisy valódi neve >.< 

Jó olvasást!^^*

-Mond ki a nevem!
-Daisy-mondtam.
-Mond ki a nevem!-kiabálta.
-Daisy,nyugodj le-fogtam meg a karját.
-Miért?Miért nem emlékszel?Miért nem emlékszel rám?-lökött rajtam egyet,majd közelebb jött és a mellkasomat ütötte.
-Daisy...mi a bajod?-kérdeztem.
-Kérlek,emlékezz vissza!Nézz a szemembe és mond ki a nevem-nézett rám.
-Daisy...nem értem miről beszélsz....
-Mond már ki!-ütött egyet a mellkasomba.-Mond ki!Mond ki a nevem!Csak egyszer!-ütött tovább,miközben a szemeit már a könnyek mosták el.
-Én...én...
-Harry!-fogta meg az arcom.-Tudod ki vagyok!Tudod-hajtogatta.-Mond ki a nevem...!-ismételte egyfolytában.
-Adeline...-hunytam le szemeim,mire Daisy vagyis Adaline a földre zuhant és hangos zokogásban tört ki.Adeline...miért nem jöttem rá eddig?!
-Sajnálom...annyira sajnálom-zokogott.-Sajnálom!Bocsáss meg nekem-egyfolytában csak ezt hajtogatta.Le kellett ülnöm.Egyszerűen annyi érzés borított el.Lerogytam a földre közel hozzá és a fejemet fogtam.
Adeline...elhagyott engem.Cserben hagyott...nem számíthattam rá erre most felbukkan.A szüleim hallottak és ő nem volt ott velem.Fontosabb volt saját maga.Nem törődött senkivel csak magával.
Haragudnom kéne rá,de a jelenlegi helyzetben képtelen vagyok rá.Pedig lenne rá okom.Nem is egy!Elment szó nélkül és most újra itt van.Mégis mi a francért kellett neki összejönnie Lou-val?
-Sajnálom Harry,sajnálom-mondogatta még mindig,majd közelebb ültem hozzá és magamhoz húztam.Fejét az ölembe hajtotta és a haját simogattam.
-Semmi baj-mondtam.Hosszú perceken keresztül csak ültünk a  földön és csak simogattam a fejét,mintha semmi baj sem lenne.De volt!Hirtelen elengedtem őt,majd felálltam.-Jó volt?Milyen érzés töltött el,mikor láttad,hogy mennyit szenvedtem miattad?Mert nekem cseppet sem volt vicces!Miattam jöttél vissza?Szép kis kifogás!Akkor mégis hogyan kerültél Lou mellé?És mi ez a név váltás?Tudod mennyit kerestelek?Eltudod képzelni min mentem keresztül?Részben miattad is...Hagytad,hogy újra beléd esek.Nem,nem is te voltál az...Daisy és Adeline.Két teljesen különböző ember.Hagytad,hogy mindkettőbe beleszeressek...végig nézted és egy szót sem szóltál.Miért nem mondtad már el az elején,hogy ki is vagy te?!Mire volt jó?

Visszajöttél játszadozni velem?Élvezed,ha szenvedek?El sem hiszem,hogy ekkora idióta vagyok!
-Annyiszor próbáltam elmondani...annyiszor céloztam rá...-szipogott.
-Nem,nem célozni kellet volna,hanem elmondani!Mégis mi a franctól féltél?
-Ettől!Pont ettől!
-Ugyan Adeline...
-Nem csak te szenvedtél Harry...!
-Szemét vagy!-mondtam,majd közelebb mentem hozzá és megcsókoltam.Szenvedélyesen és minden érzést beleadva,majd elengedtem.-Sajnálom.Nem megy...menj el kérlek.
-Harry...
-Nem,nem megy.Menj el.Nem akarlak látni.
-Ne,ne kérlek...mindent elmondok.Elmagyarázom-könyörgött.
-Nem érdekel.Átvertél bassza meg!Még csak nem is egyszer!
-Harry könyörgöm hallgass meg.

-Mi értelme lenne?Elmondanád mennyire sajnálod,hogy ott hagytál...csak rám tudtál gondolni egész idő alatt,majd végre észbe kaptál és eljöttél.Megkerestél...azt állítottad be,hogy te egy erős és független nő vagy,miközben teljesen az ellentéte vagy.Lehet,hogy Daisy,akit megismertem ő ilyen,de Adeline,te egyáltalán nem vagy olyan.Lou karjaiba borultál,mert ő volt ott.Csak szólok,hogy én is itt voltam.Minden percben,de te leszartál.Játszottál velem,Lou-val és mindenkivel!Csak magaddal tudsz foglalkozni.Azért jöttél vissza,mert neked rossz volt.Azért nem akartad elmondani,mert neked lett volna rossz.Téged cseppet sem érdekel,hogy mit érzek...és az sem,hogy Lou mit érez!Csak egyet kérek tőled Adeline.Egyetlen egy dolgot,de azt ígérd meg,hogy betartod...menj el és soha többé ne gyere vissza.Éld az életed nélkülem,nélkülünk.Érthető voltam vagy mondjam el még egyszer?-kérdeztem.Nem hatottak már meg a könnyei.Igaz volt,amit mondtam.Akármennyire is tagadja ez az igazság.Nem érdekel már.Számomra nem létezik már Adeline.A lány,akit régen megismertem már eltűnt.És én már semmit sem akarok Daisy-től.
-Niall...gyere át most-hagytam egy üzenet Niall hangpostáján,majd leültem az ágyra.Adeline még mindig a földön ült és a hallottakat dolgozta fel.Tudja,hogy igazam van.Semmit sem akarok már tőle.Ami régen történt már elmúlt.Nem tudom már szeretni őt.Képtelen vagyok rá ezek után.
Niall pár perc múlva megérkezett.
-Mi történt?-rohant egyből Adeline-hoz,majd a karjaiba vette.
-Vidd el kérlek-mondtam Niall-nek.
-Mit csináltál?-kérdezte dühösen.
-Én mit csináltam?Ő volt az aki folyton csak hazudott nekem...!
-Daisy...minden rendben?
-Daisy...komolyan?Adeline.
-Elmondta?-kérdezte.
-Hm...tudnom kellett volna,hogy ti már mind tudjátok...-majd Adeline-ra néztem.-Te tényleg mindenkinek elmondtad?Mindenki tudott róla csak én nem?Te pedig...istenem!Mi a francért kell ez az egész?-néztem Niall-re.
-Harry...miért nem érted meg őt?Nem így kellett volna reagálnod...
-Mégis hogyan?Egyből a karjaiba kellett volna ugranom...?Te teljesen meghülyültél.
-Elég lesz Harry!
-Csak vidd el innen.Soha többet nem akarom látni.Az lesz a legjobb,ha te is hagyod,hogy elmenjen.
-Harry ne beszélj róla úgy,mintha egy tárgy lenne.Fogd már fel,hogy neki is mennyire nehéz volt.
-Nem érdekel!
-Hívj,ha lenyugodtál!-csapta be az ajtót és elment.Nem hiszem el,hogy még ő is ellenem van.A barátom.Szólnia kellett volna.Mindannyian eltitkoltál előlem.Hülyét csináltak belőlem.

*Ne haragudjatok,hogy ennyire borzalmasan rövid lett,de ma nem igazán megy az írás...:( Nem jön az ihlet és teljesen kikészülök>.< *