Közérdekű

Hu!Szóval...nagyon-nagyon-nagyon bocsi,amiért ilyen régóta nem hoztam új részt,de sajnos nem tudtam,mert ...be kellett feküdnöm a kórházba,ahol semmilyen elektromos kütyüt nem használhattam,így nem tudtam írni...most haza engedtek a hétvégére,de hétfőn újra be kell még feküdnöm és nem tudom,hogy mennyi időre.

A lényeg,hogy nincs vége a blognak.Még rengeteg részt fogok hozni csak most egy apró kis szünetet kell hogy tartsak.

De hamarosan hozom a következő részeket.Nagyon-nagyon köszönöm a megértéseteket!:))

26.rész

*Hát..izéé...sok különös mondani valóm nincs...:D Jó olvasást!^^*

Belökött a konténerbe,majd pár perc múlva ő is utánam ugrott.Hát...nem éppen a legkellemesebb érzés volt az biztos.
-Niall...izé...nyom...nyom a...-mekegtem.
-Oh,uh,bocsi,ne haragudj-szállt le rólam.
-Niall...te vetted le a lábamról a szandálom?-kérdeztem,ami kissé hülyén hangozhatott,de valóban valaki levette a lábamról.
-Én nem-tartotta fel a két kezét,majd egy harmadik ember ült fel a konténerben,mire mindketten kissé szívrohamot kaptunk.
-Mit kerestek itt?Ez az én házam.Azonnal tűnjetek innen!-kiabált velünk,miközben banánhéjjal és egyéb szemét darabbal dobált minket.Niall kiugrott a konténerből,majd engem is kiemelt és elfutottunk.Még ekkor is kiabált utánunk az emberke,akinek úgy tűnt betörtünk az otthonába.Különös.
-Hát ez remek!-fújtam ki a levegőt,mikor megálltunk pár sarokkal odébb.-Nincs meg a szandálom-lihegtem.
-Gyere a hátamra-mondta Niall,így hát felugrottam rá és hazáig így cipelt.Megérkeztünk a házamhoz és lerakott,majd velem szembe fordult.
-Na jó!-fújtam ki a levegőt.-Szerintem ezt nem kéne még egyszer megismételnünk.Ez volt életem legborzalmasabb randija.Az lenne a legjobb,ha elfe....-mondtam volna erősen artikulálva tovább és tovább a magamét,mikor Niall úgy döntött,hogy nem képes tovább hallgatni a rinyálásom és a száját a számra tapasztotta.
-Azt mondtad randi?-kérdezte pajkos mosollyal az arcán,miután elváltunk egymástól.
-Niall,tudod örültem volna,ha nem,így csattan el az első csókunk.Bűzlők a szemét miatt,amit neked köszönhetek ugya...-és ismét elhallgattatott.Nem is tudom mit éreztem vagy,hogy mi játszódott le a fejemben.Csupán csak követtem Niall elméletét,mégpedig ,hogy nem számít sem a múlt vagy a jövő, csak a most és most vele akartam lenni.Minden porcikám azt súgta nem engedhetem el őt.
-Első csókunk!Tökéletes volt!-húzott a csípőmnél fogva magához.A nyaka köré csavartam a kezeim,miközben újra megcsókolt.
-Jó,jó,befogom!-adtam meg magam és belemosolyogtam a csókunkba.
-Ideje lenne-nevetett Niall és közelebb húzott magához.
-Most egy hülye ribancnak tartasz,ugye?toltam el magamtól és hátráltam pár lépést.Mégsem sikerült sokáig Niall elméletével élnem.
-Nem.Csodálatos vagy!-simította meg az arcom,majd egy csókot nyomott a számra és visszahúzott magához.
-Én annak érzem magam-fektettem az arcom a mellkasára és a szívverését hallgatta.
-Mi?
-Borzalmas ember vagyok.
-Nem vagy az.-simogatta a fejem.
-De,igen.Louis-al járom és veled csókolózom.Szeretem őt!
-Mint barátot?-kérdezte.Teljesen beletrafált.Csak bólintottam eget.
-És ott van Harry.
-Mi van Harry-vel?-ráncolta össze a homlokát.Mélyen a szemébe néztem.
-Megcsókolt-vallottam be.-De azonnal lepofoztam.
-Nem érdekel Daisy.Nem izgat mi történt a múltban vagy,hogy mi fog a jövőben.Csak a most számít...és most itt vagy.Velem.-mondta ismét,amit ezen napon vagy ezredjére hallottam most éreztem igazán a mondani valóját.-Gyere ide!-fogta az arcomat a két tenyere köze és megcsókolt.-Ideje bemenned-húzódott el.
-Nem akarsz bejönni?-tettem fel hirtelen ezt a meggondolatlan kérdést.
-Nem tehetem-ingatta a fejét mosolyogva.-Akármennyire is szeretném.
-Miért?-húztam össze a szemöldököm.-Hiszen most mondtad,hogy csak a most számít-kulcsoltam össze a kezét az enyémmel.
-Mi lesz Lou-val?-húzta fel a szemöldökét.
-Louis nincs itt.Gondolom a többiekkel lóg vagy elment bulizni-vontam vállat.
-Na és Harry?-szívbemarkoló érzés volt,amint kiejtette a nevét a száján.Nem tudom miért,de fájt.
-Fogalmam sincs hol van,kivel van vagy,hogy éppen mit csinál és nem is érdekel-húztam fel magam a kelleténél kicsit jobban.
-Rendben,rendben.Bemegyek veled.Ne légy pipa-tette a kezét két vállamra,mire egyből ellazultam és leengedtem őket,majd magamhoz húztam Niall-t.Felugrottam a csípőjére és körbefontam a lábammal,miközben ő a combomnál fogva tartott és így közelítettük meg a házat.Kihúztam a táskámból a kulcsokat és kinyitottam az ajtót,majd becsaptam magunk mögött és ismét Niall karjaiba ugrottam.
Jó néhányszor a falnak csapódtam,mire betaláltunk a hálószobába.
Leterített az ágyra és fölém hajolt.A tarkómnál fogva felemelte a fejemet és lágyan megcsókolt.
-Biztos vagy ebben?-kérdezte kétkedő hangon,mintha akármelyik percben meggondolnám magam,de akartam őt!
-Igen!-bólintottam hevesen és lehúztam a pólóját.Niall megcsókolt és lehúzta a hátamon lévő cipzárt,majd kibújtatott a ruhából.A kezeim a nadrágjához vándoroltak és a cipzárjával kezdtem el szórakozni.Végül inkább ő maga húzta le,majd vette a le a gatyáját.
-Azt...azt hiszem ez...nem helyes-lihegte Niall.
-Tudom-húztam vissza magamhoz.
-Daisy...
-Csak...fogd be!-szóltam rá.
-Igenis!-kacagott fel.

***

Másnap reggel furcsa álommal riadtam fel.Rögtön magam mellé néztem,hogy megbizonyosodjak róla valóban csak álom volt-e.Úgy tűnt csak az volt,míg nem kiértem a konyhába.A gőzölgő palacsinta mellett egy kis cetli volt.

"Köszön az éjszakát!Csodálatos volt!

N."

Ennyi állt a kis cetli.Se több,se kevesebb.Perceken keresztül csak bámultam a sárga kis papírt,majd összegyűrtem és a szemetesbe dobtam.Nem lehet,hogy megtettem.Kizárt!Biztosan nem tettem meg!

Nyugtáztam saját magam.Beszálltam a zuhanyzóba és hosszú-hosszú perceken keresztül engedtem magamra a hideg vizet,mire feleszméltem és észre vettem,hogy dermesztő hideg a víz.Kiszálltam és egy törülközőt csavartam magam köré,majd visszamentem a szobámba és felöltöztem.A hajamat fésültem és a tegnap estén járt az eszem,de semmi sem rémlett igazán.Muszáj felhívnom Niall-t!Beszélnem kell vele.Ezt senki sem tudhatja meg.Nem szabad,hogy kiderüljön.

 Mire újra a konyhába léptem Louis ült az asztalnál.

Mikor jöhetett meg?Észre sem vettem....

-Szia-köszöntem halkan.

-Szia!-állt fel ,majd magához vont.Zavartan visszaöleltem,miközben egy puszit nyomott a fejem búbjára.

-Mióta vagy itt?-kérdeztem.

-Nagyjából mióta kijöttél a fürdőből.Köszöntem neked,de észre sem vettél.Úgy döntöttem itt megvárlak.

-Oh,ne haragudj csak...még nagyon reggel van-kaptam a fejemhez.

-Palacsintát?-vonta fel a szemöldökét.Bólintottam és kivettem két tányért a szekrényből,majd letettem az egyiket Louis a másikat pedig magam elé és helyet foglaltam vele szemben.

-Finom lett-nyammogott rajta Louis.

-Igen-válaszoltam.

-Nem vagy éhes?-kérdezte.A tányéromra néztem és csak akkor vettem észre,még hozzá sem nyúltam.

-Nem-füllentettem egy mosoly kíséretében.Louis tovább folytatta a reggelit,miközben én csak bámultam,ahogyan bekapkodja az apró falatokat a szájába és jóízűen megrágja.

-Mi az?-kérdezte.

-Semmi-ráztam meg a fejem.-Csak...szeretlek!-válaszoltam mosolyogva.

-Én is szeretlek-válaszolta,majd felállt és a mosogatóban tette a két tányért,miután a maradékomat a kukába dobta.A székre meredtem,ahol még az előbb ült.Vajon ,így fogom elveszíteni?Ilyen hamar?Mint ahogyan még az egyik pillanatban velem szemben ül,majd feláll és elsétált.Nem akarom újra megbántani.Nem szeretném,hogy megsérüljön miattam.Azonnal beszélnem kell Niall-el!

Felálltam,majd belebújtam egy magassarkúba és felkaptam a táskám meg egy bőrdzsekit.

-Muszáj elintéznem valamit.Később hívlak!-nyomtam egy csókot Louis arcára és már el is tűntem.Autóba ültem és meg

sem álltam,míg el nem értem Niall házáig.

Leparkoltam és kopogás nélkül beléptem a házába,majd becsaptam magam mögött az ajtót.Figyelmeztetés ként,hogy jött valaki.A nappaliba mentem,ahol Niall a tv előtt ült és azt nézte.

-Már vártalak-mondta.Dühösen helyett foglaltam mellette.

-Beszélnünk kell-fújtattam.

-Gondoltam...-válaszolta,de a szemeit még mindig nem vette le a tv-ről.

-Le van némítva-néztem furcsán a tv-re,majd rá.

-Tudom-válaszolta.-Szóval?

Egy mély levegőt vettem,majd kifújtam.

-Ennyire megbántad?-kérdezte és csalódást véltem felfedezni a hangjába.

-Nem erről van szó....csak...nem kellett volna megtennünk.Mindketten elvoltunk ázva a piától és...meggondolatlanok voltunk.

-Tehát megbántad-szűrte le.

-Nem-ráztam a fejem.Rám néznél végre!-emeltem fel a hangom. Niall a szemembe nézett és várta mit mondok.-Inkább fordulj vissza,kérlek-dőltem a kanapénak.

-Sajnálom,ha megbántad...,de már nem tudjuk visszacsinálni.

-Tudom...és ne hajtogasd ezt folyton!

Niall mosolyra húzta a száját.

-Kérlek...csak...csak...ez maradjon kettőnk között.

-Arra számítottál,hogy majd megosztom valakivel?-vonta fel a szemöldökét.

-Hát...én nem is tudom-dörzsöltem a halántékom.

-Nyugodj meg-tette a kezét a térdemre.Nagyjából úgy pillantottam rá,mint a véres rongyra,így gyorsan elhúzta a kezét.

-Ne haragudj.Én...nem tudom miért húzom fel ennyire a dolgokat.

-Frusztrált vagy...-állapította meg.-Tudom mi oldana fel?-kérdezte pajkos mosollyal.

-Ne is álmodj róla-szűrtem ki fogaim közül.

-Nyugi...csak enni akartam-emelte fel a kezét védekező pózba.

-Jó,jó...mindegy is!Megyek!-álltam fel dühösen.

-Daisy...-kapta el a csuklóm.

-Niall...mennem kell.Louis....ó te jó ég!-kaptam a fejemhez.-Louis-t csak úgy ott hagytam.

Niall se perc alatt elengedett én pedig távoztam.

25.rész

*Mert minden történetbe kell egy motoros rész:)*

Niall másnap már reggel fél kilenckor beállított hozzám.

-Kopp-kopp!-kopogtatott az ajtómon.Gyorsan oda rohantam,majd kinyitottam és beinvitáltam a házamba.

-Indulhatunk?-kérdezte Niall.

-Szóval sikerült?-kérdeztem vissza.

-Mármint 'elkérni' Lou-tól?-szemöldökét húzkodta.Csak bólintottam.-Persze!-válaszolta kaján mosollyal.

-És...mit terveztél?-kíváncsiskodtam tovább.

-Moci,séta,piknik,vacsora...-sorolta Niall.

-Mocizást?-rémültem meg.

-Motor...tudod Daisy...az a két kereken guruló ,gyors jármű...-oktatott ki.

-Na ne mond!-csaptam a vállára.-Tudom miről beszélsz csak...-elcsuklott a hangom.-Tudsz te egyáltalán motort vezetni?

-Szerinted hogyan jöttem ide?-forgatta meg szemeit.Mély levegőt vettem,majd kifújtam.-Rendben!-feleltem és megpróbálkoztam egy mosolyt erőltetni az arcomra.Nagyjából sikerült is.

-De előtte együnk!-mutatta fel az ujját Niall.

-Hát persze!-válaszoltam és nevetve a konyhába léptünk.

Niall leült a pulthoz és kiszolgálta magát,míg én elszaladtam a szobámba felöltözni.Igen,még csak egy pizsamában voltam,mikor Niall beállított.Nem mindenki korán kelő típus.
Egy virág mintás, térd felettiig érő ruhát kaptam magamra,egy egyszerű magas talpú szandállal.A hajamat leengedve hagytam és egy kis sminket kentem fel magamra.

Mikor kiléptem a szobámból Niall még mindig a pultnál ült.

-Kész vagyok!-simítottam végig kezemmel a ruhámon.

Niall megfordultam,majd meglepetten nézett rám.-Borzalmas?-kérdeztem és végig mértem magam.

-Gyönyörű vagy!-felelte mosolyogva.

-Köszi-válaszoltam szintén mosolyogva.Niall kézen ragadott és kivezetett  a házból egészen a motorjáig.

-Miért nem tudtam eddig,hogy te ilyet is tudsz?-kérdeztem a motor vezetésre célozva.

-Sok mindent nem tudunk még egymásról-válaszolta titokzatosan azzal felült a motorra.Bátortalanul felmerészkedtem a háta mögé,majd megfordult,hogy láthassa az arcomat.

-Ezt vedd fel-adott a kezembe egy bőrdzsekit. 

-Köszi-vettem el tőle és belebújtam.

-És ezt is-nyújtott egy bukósisakot.Felvettem a fejemre és bekapcsoltam az államnál.

A kezem a combomon pihent,míg Niall meg nem fogta és a dereka köré csavarta.

-Bízz bennem-mondta és beindította  a motort.A hangjára összerezzentem és erősebben szorítottam Niall derekát.

Erősen lehunytam a szememet és azon voltam,hogy végre kapjak egy kis levegőt,mivel nem mertem még azt sem venni.Niall az útra hajtott és sebesen haladt,miközben én egyre erősebben karoltam a derekát,szinte már belemélyesztettem a bőrébe a körmöm.Ráhajoltam a hátára a testemmel és a fejemmel.Lehunytam a szememet ,majd rájöttem,hogy ez nem is olyan borzasztó.
A szél a hajamba kapott és élveztem,amint a nap sütötte a bőrömet.
-Megérkeztünk-mondta Niall. Kinyitottam a szememet és egy mély levegőt vettem.-Nagyon rossz volt?-kérdezte Niall.
Nemlegesen ráztam a fejem.
-Jól vagy?-nézett rám felvont szemöldökkel.Csak bólintottam.-Elengedsz?-kérdezte mosolyogva.Zavartan elengedtem,majd leszállt és én is a  segítségével.A lábam még mindig remegett az adrenalintól. Niall kitámasztotta a motort,majd felém fordult.Biztató mosollyal nyugtázta riadt tekintettem.Levett egy hűtőtáskát és egy összehajtogatott pokrócot,amin ültem.
-Gyere!-fogta meg a kezem és maga után húzott.Lassan sétáltunk egy kis ősvényen keresztül.
-Hova tartunk?-kérdeztem.
Eddig az eszembe sem jutott ezt az apró kis tényezőt megkérdőjelezni.
-Csak gyere utánam-válaszolta mosolyogva.
-Hogy sikerült rávenned erre Louis-t?-próbáltam beszélgetést kezdeményezni.Azért mégis csak jobb,mint kuksolni,miközben követem őt nem is tudom hova.
-Egy telefon hívásomba került-felelte vállat vonva.-De most zárj ki mindent és mindenkit.Csak te és én,rendben?-fordult hátra egy pillanatra,hogy a szemembe tudjon nézni.Bólintottam és tovább haladtunk.Kevesebb,mint húsz perc séta után egy hatalmas rétre érkeztünk meg.A nap melegen sütőt.A madarak a fákról csicseregtek.Az egész rét virággal volt borítva,én meg már alig vártam,hogy lepihenjünk végre.
-Hol vagyunk?-szívtam be mélyen a friss virág illatot,miközben körbepásztáztam e kis vidéket.

-Fogalmam sincs-válaszolta nevetve Niall.
-Tessék?-kérdeztem döbbenten.
-Nem régiben fedeztem fel ez a helyet.Arra gondoltam itt nyugodtan tudunk beszélni.-helyeslően bólintottam.
-Szóval...-bújtam ki a bőrdzsekiből,míg Niall leterítette a pokrócot.-Mit tudsz még,amiről nem tudok?
-Nem tudom-felelte lazán és vállat vont.Letelepedtünk a pokrócra egymással szemben.-Beszélgessünk és,majd kiderül.
-Hát jó...de mire vagy kíváncsi?Az unalmas múltamra?Mert hidd el miután elhagytalak benneteket eltűnt az izgalom az életemből.
-Hogy bírtad Daisy?-vonta össze szemöldökét.
-Nehezen-vallottam be és elnevettem magam.-De megküzdöttem vele.
-Mint mindennel-jegyezte meg.
-Mikor megjelentem Glasgow-ban a mamámnál...nem kérdezett semmit.Beengedett és befogadott.Nem kérte a magyarázatomat.Nem barátkoztam senkivel,mert senkit sem akartam a barátomnak tudni rajtatok kívül.Kimondhatatlanul hiányoztatok...és legfőképpen Harry.Sokszor döntöttem el,hogy visszamegyek,de tudtam,hogy már nincs hova mennem.A szüleimet örökre elveszítettem a hülyeségem miatt és tudtam,hogy Harry sose bocsátana meg nekem,ahogyan ti sem.Emlékszem a pillanatra,mikor megláttalak benneteket az X-faktorban.Éppen a müzlimet ettem a kanapén ülve,miközben a tv-t bámultam és megjelentettek ti.Kis híján belefulladtam a müzlimbe.Egy kisebb köhögőroham után feszült figyelemmel néztem,hogy mi lesz...tovább juttok vagy sem.Mindenhol ti voltatok.Újságokban,tv-ben,internetet,buszokon,plakátokon...akárhová néztem csak titeket láttalak.Teljesen beleörültem.A tanulásba menekültem.Igyekeztem elterelni rólatok a figyelmemet...Iszonyúan nehéz volt.Mama egy magán tanárt hívott hozzám,így hamarabb letudtam rakni a gimit és az egyetemet is.Amint lehetett és tudtam csak tanultam.Miután megkaptam a diplomámat is...elhatároztam,hogy visszajövők.Felveszem veletek a kapcsolatot.Fogalmam sem volt,hogy lett hirtelen akkora bátorságom,hogy összecsomagoljak és elinduljak,de megtettem.El sem tudtam képzelni mi lesz,majd,ha beállítok hozzátok.Egész odavezető útig remegett a kezem-lábam és idegesen rágtam a számat.
-Daisy...-szorította meg a kezem.-Bármikor visszajöhettél volna.Mikor betoppantál az ajtón és megláttunk...mindannyiunkat elöntött a boldogság,hogy újra látunk...
-Azon csodálkoztam...hogyhogy nem felejtetettek el?Úgy értem nagyon fiatalok voltunk és nem is sokáig vettem részt az életetekben...aztán jött ez a hirtelen hírnév...
-Tény és való,hogy mikor beléptél a lakásba el kellett,hogy gondolkodjak ki vagy,de ez csak azért volt,mert régen láttalak és megváltoztál.Viszont, hogyan felejthettünk volna el?Harry folyton emlékeztettet.
-Kösz!-ütöttem a vállába.
-Nem úgy értem.Akármikor elmentünk Harry-vel egy kezelésre vagy csak,ha Harry bágyadt képére néztünk...mindig eszünkbe jutottál.
-Egyre jobb!Gondolom mennyire szidtatok.
-Hé-kapta el a tekintettem.-Szeretünk Daisy...mindig is szerettünk.Mindig számíthatsz ránk.Akármi történjék.
-Most..inkább csak a magad nevében beszéltél,nem de?
-A többiekről is elmondható ez.
-Akárhogy is,de köszönöm!-öleltem magamhoz.-Nagyon köszönöm!Nagyon szeretlek titeket,téged!Nagyon szerencsés lesz a jövendőbeli barátnőd.Alig várom,hogy már megismerhessem...és,hogy te is-nevettem fel.
-Hát...viszonoznám...de elég bonyolult egy lélek vagy-kacagott ki.
-Köszi-nevettem vele együtt.
-Na akkor együnk!-tapsolt egyet Niall és kinyitotta a hűtőtáskát,amiből kivette a szendvicseket és egy-egy palack vizet.
-Nálad mindig van kaja-haraptam a szendvicsembe.
-Még szép hogy!Akármikor éhes lehetek.
-Inkább mindig éhes vagy.Emlékszem mikor rád került a sor...mikor nálad 'laktam'.Saját mini hűtőd volt a szobádban.
-Igen,azóta egy nagyobbat vettem és a konyhába.
-Most mesélj te-biccentettem felé.
-Mit?Múltkor már mindent elmondtam mi történt miután elmentél.
-Tudom...de nem azt akarom hallani.Magadról mesélj.Milyen híresnek lenni?
-Erről jut eszembe!-mutatta fel az ujját.
-Hát persze,hogy eltereled  a témát-dünnyögtem.
-Lou elmondta?-folytatta,mintha meg sem hallotta volna az előbbi megjegyzésemet.
-El...ha arra gondolsz,amire én.
-Te mire gondolsz?-kérdezte.
-Először te mond!
-Na,szerinted,ha a hírnévről jutott eszembe?-húzta fel a szemöldökét.
-Akkor egyre gondolunk-bólogattam.
-Mit válaszoltál?
-Láttál az újságokban azóta?Vagy a hírekben,az interneten vagy akárhol?
-Nem-rázta a fejét.-De ez nem jelenti azt,hogy nemet mondtál...talán csak vártok egy kicsit,szóval?
-Nem akarok híres lenni.Nem azért,mert nem szeretem...hanem,mert akár önzőség,akár nem, én nem vágyom arra,hogy mindenhova lesifotósok kövessenek,hogy mindenről tudjanak akármit teszek és,hogy örült rajongók sokasága kergessen...
-Megértem-helyeselt Niall.-Veszekedtetek emiatt?
-Természetesen.Újra előkerült a Harry téma.És,hogy ő még mindig nem tud bízni bennem.Sajnálom.Nagyon sajnálom,de nem fogom ezt csinálni.
-Nyugi,nem is kell-szorította meg a kezem.-Semmi baj!-ölelt magához.

24.rész

*Halibogyok!^^Megerkeztem:)Ah!Vegre beindulnak a Niall-os reszek is˘˘*

Nem is tudom,hogyan lehettem ekkora idióta,hogy pont Zayn-t kérem meg erre a -mellesleg könnyű- feladatra.

Hogy felejthet el az ember egy ilyen egyszerű dolgot?

Végre már minden jól alakult,mígnem Zayn elcseszte az egészet.Remek!

El sem hiszem,hogy tényleg ezt tette.Még mindig képtelen vagyok felemészteni a dolgokat.Az agyam folyton a történteken kattog.Ez csak egy rossz álom,ugye?Nem is történt meg.
De sajnos hiába áltatom magam ezzel, igenis megtörtént.Tisztán 
emlékszem Adeline szavaira.A tekintetére,amikor meglátta Zayn-t.
Amikor felfedezte az szívbemarkoló igazságot.Rettenetes vagyok.Ismét magamnak köszönhetem az egészt.Nem Zayn volt a hibás,hanem én.Még,ha ő el is rontotta akkor is csak köszönettel tartozom neki amiért segített.Viszont most mindenkire ráharagítottam Adeline-t.Nem csak engem gyűlöl,hanem a többieket is.

Már minden egész jól alakult.Legalábbis úgy tűnt elég jó irányba tartok a tervem megvalósításával.
Miután olyan szenvedélyesen megcsókoltam Adeline-t,majd pofon vágott és elviharzott Niall szobájába Zayn-el átvitattuk a témát.Nem sokra rá úgy döntöttem utána megyek és megnézem hogy van.
Benyitottam Niall szobájába,ahol Adeline békésen szundított.
 Ráterítettem egy pokrócot és leültem a földre,onnan figyeltem őt.
Az arca olyan békés volt,nyugodt. Kisimítottam egy tincset az arcából,mire lágyan megszorította a kezemet.Egy pillanatra megijedtem,mert azt hittem felkelt,de nem.A kezét simogattam,amivel a ujjaimat szorította.Egy puszit leheltem a homlokára,majd mocorogni kezdet.Nem nyitotta még ki a szemét csak motyogott halkan.
-Tudom,tudom-motyogta magában.
-Adeline-simítottam meg a vállát.Abban a pillanatban felugrott és elengedte a kezemet.
-Mit keresel itt?Nem voltam elég világos az előbb?-kiabált.Felhúzott szemöldökkel félmosolyra húztam a számat.
-Mi olyan vicces?-kérdezte és hozzám vágott egy dísz párnát.Elkaptam a párnát és feltört belőlem a nevetés.
-Most meg mi az?-kérdezte és egy apró mosolyt véltem felfedezni az arcán.
-Jobban szeretlek mikor alszol-válaszoltam mosolyogva.-Akkor nyugodtabb vagy.
-Magamra hagynál?Nincs kedvem veled társalogni...-fordította el a fejét.
-Természetesen-válaszoltam,majd felálltam és kisétáltam a szobából.
A nappaliban ültem és a tv előtt bambultam.Tudtam,hogy akármelyik percben csatlakozhat hozzám.Ismerem őt.Tudom milyen.Elhiteti velem,hogy már nem érdeklem,pedig nagyon is.Most viszont a saját taktikájával vágok vissza.
Amint mondtam pár perc múlva megjelent és leült mellém a kanapéra.Nem néztem rá csak a tv-t bámultam.
-Szeretném,ha most meghallgatnál...-kezdte,de még mindig nem néztem rá.-Nézz rám!-követelte,így engedelmeskedtem neki.Már épp nyitotta volna a száját a következő mondathoz,mikor Zayn ordítva jött le a lépcsőről.
-Elment már?-kiáltotta,miközben leszáguldott a lépcsőn.
Mindketten odakaptuk a fejünket,majd Adeline kigubbasztott szemekkel figyelte Zayn-t.
-Basszus!-káromkodott Zayn.
-Ugye csak én látok rosszul...-mormogta Adeline,majd rám szegezte tekintetét.Szúrós szemekkel nézett rám.
-Várj!-kaptam a keze után.Ekkor persze megszólalt a csengő.Megérkeztek a többiek.Jobban mondva Lou berontott a házba,majd megtorpant.Elengedtem Adeline kezét,aki zavartan a háta mögé rejtette karját.

Zayn a lépcső utolsó fokán állt gipsz nélkül  alábán.Én a kanapén ültem Lou-t nézve.Nem sokra rá a többiek is bevonultak a nappaliba és feszült hangulat keletkezett.
-Köszönöm,hogy ennyire hülyének néztetek minket.Remélem élveztétek.Megbíztam bennetek és ti becsaptatok.Becsapott az az ember,akiben  a legjobban bíztam. Harry-fordult felém Adeline. Felnéztem rá és tudtam,hogy semmire jóra nem számíthatok már.-Most én mondom,hogy soha többé nem akarlak látni és úgy is gondolom.Egyikőtöket sem akarom többé látni.Nem vagyok játékszer!-csuklott el a hangja.-Gyűlölöm,hogy ezt kell csinálnom-suttogta.-Csak hagyj békén végre!-nézett mélyen a szemembe.
Elsétált.Levette a fogasról a kabátját és táskáját,majd hangosan becsapta maga mögött az ajtót.Lou egy szúrós pillantást vetett rám,majd szem forgatva néztem vissza rá.
-Soha többet meg ne lássam a közeledben.Ha csak egy ujjal is hozzá érsz...-de nem fejezte be a mondatot.Adeline után ment.
-Asszem ezt jól megcsináltok-veregetett hátba Liam.
-Ne haragudj-foglalt helyett mellettem Zayn.
-Hagyjuk.Inkább haza megyek!-válaszoltam és leléptem.
Talán mégis hagynom kéne.Az lenne  a legjobb.Senkinek sem jó ez így.

*Niall szemszöge*

-Daisy!-kopogtattam az ajtóján.-Tudom,hogy bent vagy...

-Menj el!-kiabálta ki.

-Most miért csinálod ezt?

-Menj el Niall!

-Ugyan már!

-Te is benne voltál ebbe a kis játékba.Tegyük még hülyébbé Adeline-t.Miért is ne?!-mondtam...leginkább magának.

-Nagyon sajnálom...hadd menjek be és elmagyarázom-könyörögtem.

-Nem.Állj csak ott kint-duzzogott.

-Na már!-noszogattam tovább.

-Nem beszélek veled.

-Akkor most mit csinálsz?-mosolyogtam magamban.

-Miért akarod megmagyarázni?-lépett tovább.

-Nem akarom,hogy haragudj rám.

Kinyílt az ajtó,ahol Daisy mosolygott rám.

-Rád haragszom a legjobban...-jegyeztem meg,miközben befele tartottunk a nappaliba.-Harry után.

-Én csak segíteni akartam.

-Tudom...de becsaptál.

-Elmagyarázhatom?-néztem rá kis kutyaszemekkel.

-Louis már mindent elmondott.Bent volt a kórházban és megkérdezte az orvost,aki elmesélte neki,hogy nem igaz az egész.Tudod...nem értelek téged Niall. Először segítesz abban,hogy Louis megbocsájtson...most meg Harry-nek akarsz segíteni.

-Én nem segítettem abban,hogy Lou megbocsájtson.

-Te hívtad fel.

-De te beszéltél vele.

-De...!

-Nincs de.Addig jó,míg kiszámíthatatlan vagyok-kacagtam fel.

-Miért jó az?-értetlenkedett.

-Csak-válaszoltam.

-Szóval akkor...?

-Bocsánatot kérek,amiért becsaptalak.

-Megbocsájtok-mosolygott rám,majd átölelt.-Nem lenne kivel beszélnem,ha haragudnék rád-nevetett fel.

-Kivel beszélgettél ,mikor még a mamádnál voltál?
-Vele-válaszolta lehajtott fejjel.
-Nem voltak barátaid?
-Hát nem.Inkább kerültem az embereket.Tudod,hogy milyen mama.Csak magoltam és magoltam egész életemben.
-Úgy tűnik sok mesélni valód lenne...
-Nem igazán.
-Dehogynem!Holnap érted jövök és elmegyünk valahova.
-Nem fog menni.Louis...
-Majd beszélek vele-mosolyogtam rá.
-Jó-bólintott.

23.rész

*Majdhogynem egy hét elteltével,de megérkezett az új rész^^

Sajnálom,hogy ennyi ideig nem hoztam,de hétvégén még csak gépközelben sem voltam...
Olvastátok már az Elakadó lélegzet c. könyvet? 

nagyszerű könyv...nagyon IMÁDOM^^*

Másnap már kora reggel visszamentünk Zayn-hez a kórházba és hazavittük.Mármint Niall,Liam és Én.Lou és Adeline csak akkor csatlakoztak mikor már otthon voltunk.
-Na jó...most vagy eljátszód gyorsan,hogy halálos beteg vagy és itt maradsz vagy Zayn-re bízod,aki sík hülye-suttogta Niall a konyhában,miközben egy szendvicset készített.Biztos vagyok benne,hogy Zayn tiltakozott volna ez ellen,de bent volt a szobában Lou-ékkal,így halvány fogalma sem volt arról,hogy Niall lehülyézte.
-És mégis mit csináljak?Ájuljak el?-kérdeztem.
-Mondjuk-válaszolta Liam.
-Túl feltűnő lesz-ingattam a fejem.
-Oké-válaszolta Niall.
-Ennyi?-kérdeztem.

-Figyelj,hazudtam miattad Daisy-nek...és Lou-nak is.Mindannyian hazudtunk a kedvedért,de nem kötelességem még az is ,hogy folyton előálljak neked egy frappáns tervvel.
-Igaza van-helyeselt Liam.
-Jó,tudom-forgattam a szemeim.-Itt marad vele Zayn.Legfeljebb megpróbálok hamarabb eljönni a stúdióból-legyintettem.
-Ahogy gondolod-vonta meg a vállát Niall.
-Mehetünk?-kiabált Lou.
-Goooo!-kiabált vissza Liam.
Lou érzékeny búcsút vett Adeline-tól,majd egy szúrós pillantást vetett rám és Zayn-re.A többiek kimentek a kocsihoz és beszálltak.Mielőtt én is kiléptem volna az ajtón még visszanéztem Adeline-ra és rákacsintottam.Ismét zavarba jött akárcsak tegnap.
Beszálltam az autóba,hátra Lou mellé és elindultunk.

*Adeline szemszöge*

-Szóval mit szeretnél,mit csináljunk?-kérdeztem Zayn-től.

-Kajás vagyok-válaszolta.

-Remek!-álltam fel a kanapéról.-Ki tudsz jönni a konyhába vagy segítsek?

-Hmm...-'gondolkodott'.-Itt megvárlak-válaszolta.

-Rendben...és mit csináljak?

-Inkább hagyjuk a kaját-kapta el a csuklómat.Hülyén néztem rá ezért folytatta.-Beszélgessünk.Hogy vagy?Milyen Lou-val lenni?Olyan más lettél...És mivan Harry-vel?Látom ám,hogy érzel még iránta valamit...ő is -hadarta el gyorsan,de a végét csak elsuttogta.

-Szerintem neked az agyaddal van baj és nem a lábaddal.
-Na,de most komolyan.Mesélj Daisy...semmit sem tudok rólad.
-Mindent tudsz-vontam vállat.
-Dehogy!-tiltakozott.-Miért lettél ilyen...szófogadó?-találta meg a helyesnek vélt szót.
-Nem értelek-ráztam a fejem.
-Úgy viselkedsz,mintha Lou terrorizálna...-nevetett. kínosan.
-Nem,dehogyis!-vágtam rá azonnal.Még a gondolattól is megrezzentem,hogy ilyet feltételezne róla.Sosem lenne képes bántani.
-Akkor?-kérdezte.
-Én csak...szóval...a lényeg,hogy Louis nem bánt.Soha nem bántott és soha nem is bántana.Se lelkileg, sem fizikailag.Én is tudom nagyon is jól,hogy mennyi bonyodalmat okoztam és ezért is akarom befejezni-sütöttem le a fejem.-Harry felnyitotta a szememet,hogy semmi értelme nem volt annak,amit tettem.Véget vetettem a kettőnk kapcsolatának már,ha volt egyáltalán olyan.Ne aggódj értem.Jól megvagyok Louis-al.-küldtem felé egy hihető mosolyt,amit el is hitt.
-Öhmmmmmm....rendben-bólogatott.Talán túl sok volt ez neki.
-Szóval csináljak valami kaját?-tereltem el a témáról.Nem hiszem,hogy ezt ő egymaga találta ki.Mármint a vallatásomat.Annyira biztos vagyok benne,hogy Harry volt.Csak tudnám miért csinálja...Hiszen ő mondta,hogy végeztünk.Ő nyitotta fel a szememet.Itt hagy kételyek közt.
-Hát persze!-csapta össze a tenyerét.-De,ha nem baj akkor itt maradnék-fűzte még hozzá,de most sokkal kedvesebb volt,mint az elején.Nem úgy értem,hogy akkor nem volt az,hanem akkor inkább nem érdekelte az egész dolog.
-Jó,persze-bólogattam.
Miközben a konyhában készítettem Zayn-nek egy szendvicset ugyanúgy Harry-n gondolkodtam.
-Nem,nekem nem szabadna róla gondolkodnom!-ütöttem magam fejbe.majd felszisszentem.-Aú!Ez fájt!-simogattam a fejem,ahol az imént ütöttem meg magam.
-Miért ütöd magad?-kérdezte egy hang.Ahogy hallottam elég szórakoztatott volt.Sikerült felvidítanom a szerencsétlenkedésemmel.
A hang irányába fordultam,hogy meggyőződjek róla valóban az a személy áll ott,akire számítottam.Igen.ő volt az.
-Miért vagy itt?-kérdeztem.Ő csak hanyagul vállat vont,miközben az ajtófélfának volt támaszkodva.
-A többiek?-folytattam a kérdezősködést.
-Ahol lenniük kell-válaszolta diplomatikusan.
-És te?-vallattam tovább,bár inkább beszélnem sem kellett volna vele.
-Azt hiszem elrontottam a hasam-fogta meg a hasát az egyik kezével,miközben próbált fájdalmas képet vágni,de én átláttam rajta.Összehúzott szemmel figyeltem minden apró kis mozzanatát.
Ellökte magát az ajtó félfától és közeledni kezdett felém.Már csak pár lépésre volt tőlem.
-Zayn?-kérdeztem zihálva.
-Már vagy fél órája lepihent a szobájában-fél mosolyra húzta a száját.
-Kamuzol-válaszoltam.
-Komolyan mondom.Negyed órája bámullak itt,amint magaddal veszekszel.
-Dehogy!Csak két perce,hogy itt vagyok-nevettem.
-Ahogy gondolod.
-Mit akarsz tenni?Megpróbálsz a bocsánatomért esedezni?-vágtam hozzá nyersen.
-Az már megvolt-mondta.-És úgy emlékszem nem is kellet érte esedeznem.
Semmit sem tudtam kivenni a tekintetéből.Mire készül?
-Akkor?Meggyőzöl,hogy ne legyek Louis-al?Esetleg bemagyarázod nekem,hogy nem is szeretem őt?Megbabonázol ezzel a semmit mondó tekintettél és apró kis mosollyal az arcodon?Azt hiszed beveszem ezt?-csak úgy hánytam a szavakat.Most semmi sem számított.Csak el akartam üldözni a közelemből.
-Ugyan Adeline...-ingatta jobbra-balra a fejét.Te is tudod-húzta még szélesebbre a száját.
Majd hirtelenjében megragadta a derekam és erősen magához húzott.A száját a számra tapasztotta.Ellenkezés képen a mellkasára  a támasztottam a két tenyerem,de hiába.Engedtem,hogy elrepítsen onnan engem egy másik világba.
Mire felocsúdtam a csókunk varázsából és ellöktem magamtól Zayn-t vettem észre az ajtóban állva,amint minket néz.Meddig csókolt?És mióta áll itt Zayn?
Észhez tértem és úgy hittem még menthető a dolog.Pofon csaptam Harry-t.De olyan igazából.Jó nagyot is csattant.A feje oldalra dőlt,a göndör fürtjei az arcát takarták.Az arcához kapta kezét és a tenyerem piros nyomát simogatta.
Felvettem a tálcát,amin a szendvics volt és Zayn felé sétáltam.Bár nem ő tehetett erről, vagyis részben igen...mindegy.Rá is dühös voltam,így hozzá vágtam a tálca szendvicset.Nem szó szoros értelmében.
Otthagytam őket és dühöngve berontottam Niall szobájába.
Egy apró kis szoba volt.Tele gitárral és a falra ragasztott kottákkal.Egy kis szófa és egy tévé volt benne.Se több se kevesebb,de nekem most pont megfelelt.
Mire volt jó ez neki?Teljesen hülyét akar belőlem csinálni?
Zayn vajon hallgatni fog?Mit fogok én tenni,ha visszaérnek a többiek és legfőképp Louis.A szemébe fogok tudni nézni?

22.rész

*Hát már pénteken hozni akartam ezt a részt,de nem jött össze...aztán 14.-én,de akkor sem tudtam még :D 
a lényeg,hogy most végre itt van ^^ *

Miután Lou-ék visszajöttek a büféből nem sok minden történt.Zayn egy szót sem szólt.Hallgatott,mint a sír. Adeline-al Zayn-el és Liam-el beszélgetett,míg Lou csak csendben várta,hogy teljen az idő és végre leléphessenek. Niall és én pedig szintén beszélgettünk.Egy újabb terv kellett.

-Figyelj...szerintem,amint hazaérnek...vagyis vissza arra a helyre Lou azonnal elmondja neki.

-Akkor tartsuk vissza őket!

-Mégis hogyan?Lou percenként néz az órájára-mondta Niall.

-Megvan!-mondtam halkan.

-Mi lenne az?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-Holnap el kell mennünk a stúdióba felvenni pár dalt...és lesz egy-két interjúnk is...Szóval a stúdió!Mivel Zayn-nek el van törve a lába,így ő nem jöhet haza velünk...tehát valakinek muszáj lesz vele maradni,hogy kisegítse őt.

-Értelek-válaszolta Niall és közben a kezével mutatta,hogy folytassam csak.Nem,mégsem értette.

-Adeline maradna vele,te észlény!

-Oh!-esett le neki.-oké!

-Jó...tehát,Zayn most ráveszi,hogy maradjanak még,majd mi emlékeztetjük Lou-t a holnapiakról és arról,hogy Zayn nem tarthat velünk,sajnos....mire Adeline felajánlja vagy sem,hogy vele marad-ecseteltem a tervem.

-Rendben!-bólogatott Niall...már a 'jó'-nál elvesztette a fonalat...Zayn-nek intettem,de csak úgy,hogy ő vegye észre.Eltátogtam neki,hogy mit kell tennie.Pasis kommunikáció. Pár jelből megértjük egymást.

-Most már induljunk-szólalt meg Lou.-Adeline szedelőzködni kezdett,de Zayn elkapta a csuklóját.

-Ne hagyj itt,kérlek.A fiúk is mindjárt lelépnek és egyedül maradok.Halálra unom magam,ha itt hagysz.-Adeline Lou-ra nézett,aki a fejét rázta jobbra-balra bele nem egyezve,hogy továbbra is maradjanak.

-Sajnálom!-súgta oda Adeline Zayn-nek,aki kis kutyaszemekkel nézett rá.

-Lou...ugye emlékszel,hogy holnap mennünk kell a stúdióba?És az interjúkra,ami szintén holnap lesz?-kérdezte Liam.

-Tudom-válaszolta Lou,de látszott rajta,hogy megfeledkezett róla.

-Zayn úgysem jöhet velünk törött lábbal.Mi lenne,ha Adeline vigyázna rá?-ajánlotta fel Niall.

-Hát hogyne!-válaszolta Lou.-Beszéljünk odakint-mondta-Mind!-nézett rám.

-Én is?-kérdezte Zayn.

-Nem,te nem.Adeline itt marad veled.

Lou kisétált az ajtón elsőként a többiekkel a nyomában,míg én zártam a sor végét,de mielőtt kiléptem volna a kórteremből és becsuktam volna az ajtót visszafordultam és Adeline-ra kacsintottam.Zavartan és kipirult arccal fordult Zayn felé.

-Ezt ti találtátok ki?!-kérdezte dühösen Lou.

-Mégis mit Lou?-kérdezett vissza Niall.

-Te is tudod,hogy holnap muszáj mennünk a stúdióba.Már egy hete várnak ránk.

-Tudom!-kiabálta el magát.

-Akkor meg?Mi zavar ennyire?-szálltam be a beszélgetésbe.

-Szerintem ezt te is tudod-nézett rám szúrós szemekkel,mintha akármelyik percben megtudna ölni egy kis kanál vízben.Talán még kanál sem kellene hozzá.
-Fejezzétek be a szórakozást velem!Nem vagyok hülye!
-Senki sem szórakozik veled Lou-mondta Liam.
-Mondanám,hogy tégy ellen,ha nem tetszik,hogy Adeline végre az enyém...de...nem akarom,hogy tégy ellene bármit is-súgta a fülembe Lou.
-Majd meglátjuk!-kiáltottam utána,miután visszament a kórteremben.
-Mi történt?-kérdezte Adeline.
-Semmi különös.Megbeszéltünk mindent-válaszolta Lou.Nekem nem úgy rémlik mintha mindent megbeszéltünk volna.
-Tehát?-kérdezte Zayn.
-Tehát...-válaszolta Liam.
-Ha nem haragszotok ma akkor is együtt töltjük az éjszakát Adeline-al.Holnap pedig mi elmegyünk a stúdióba és Adeline ,majd vigyázz Zayn-re-ismertette Lou a 'megbeszélteket'.
-Rendben-bólintott Adeline.
-Szóval akkor indulunk-mondta Lou.
-Holnap találkozunk-ölelte meg Adeline Zayn-t.-Sziasztok!-köszönt el a többiektől.
-Na mit mondott?-vettük körül Zayn-t.
-Ki?Mi?Mit?-kérdezett vissza.
-Adeline te sötét!-vágtam fejen.
-Hé!Én beteg vagyok,jó?Ne ütögess!-szólt rám,amin csak nevetni tudtam.Még hogy beteg?
-Csak beszélgetettek,míg kint voltunk...-mondta Liam.
-Aha-válaszolta.
-És mit?-kérdezte higgadtan Niall.
-Hát...semmi érdekesről nem beszéltünk-vont vállat.
-Istenem Zayn,mondd már mit beszéltettek!-türelmetlenkedtem.
-Jó,jó.Azt mondta,hogy tudja miben mesterkedsz,de nem fog összejönni.
-Miért?-kérdeztem rögtön,még mielőtt befejezte volna a mondatot.
-Hát...nem tudom...nekem úgy tűnik Lou most nagyon befolyásolja.
-Na ne!Tényleg?!-forgattam meg a szemeim.
-Ja-biccentett.
-Egyébként...oké,hogy holnap egész nap Daisy-vel lesz Zayn,de...te is ugyanúgy ott leszel velünk a stúdióban-mondta Niall.
-Tudom-válaszoltam.-Zayn,rajtad múlik minden-néztem mélyen a szemébe,miközben mindenki helyeselt mellettem.
-Megijesztettek-húzta a fejére Zayn a takaróját.
-Zayn,figyelj rám!-húztam le a fejéről.-Faggasd ki Adeline-t-mondtam,mire Zayn csak bólogatott.
-És persze áradozz neki Harry-ről-mondta Liam.
-Minek?-kérdezte Zayn.
-Ne kérdezz csak csináld!-szólt rá Niall.
-Jó,jó-válaszolta.
-Most itt hagyunk téged.Holnap nehéz napunk lesz-köszöntem el.A többiek egyetértően bólintottak.
-Mi?Ne már!És én mit csináljak?-kérdezte kétségbeesetten Zayn.
-Pihenj,betegeskedj-legyintettem.
-Holnap jövünk érted-intett Liam.
Kitettek engem a kolesznál,majd hazamentek.Letusoltam,majd bebújtam az ágyba és a telefonomat nyomkodtam.Órákon keresztül csak forgolódtam,ki-be kapcsoltam a tv vagy a telefont nyomkodtam.
-Próba szerencse-suttogtam és rányomtam a hívás gombra.Második csöngésre már fel is vette.
-Nem kéne veled beszélnem-szólt bele.
-Akkor miért vetted fel?-kérdeztem fél mosolyra húzva a számat.
-Nem tudom -válaszolta.-Miért hívtál hajnali kettőkor?
-Kíváncsi voltam valamire...
-Mire?
-Valamire-feleltem titokzatosan.
-Mire?-ismételte meg.
-Hogy fel veszed-e.
-Felvettem.
-Tehát megbocsájtottál nekem...?
-Nem.
-Miért vetted fel?
-Mert hajnali kettőkor hívtál.Azt hittem,hogy...hogy történt valami.
-Meg kell hogy nyugtassalak.Jól vagyok.
-Nem pont rád gondoltam.Zayn-re.
-Oh,neki aztán semmi baja.
-Egyedül hagytátok a kórházban?
-Igen,de nem bánta.
-Gondolom...de most le kell tennem-válaszolta hirtelen és lerakta.Még csak el sem köszönt.Biztos vagyok benne,hogy Lou miatt rakta le.Csak tudnám mit csinált vele Lou,hogy ilyen lett...

21.rész

*És meghoztam az új évad,új részét^^

Hát...szinte mindenki Harry-re voksolt,miszerint ő került kórházba,de nem :D Szóval bocsi.*

Annyira látszott rajta a zavarodottság,amint belépett a kórterembe Lou kezét fogva és meglátott engem.Mivel játszom a sértődőtett -részben tényleg az is vagyok- és,hogy mennyire nem érdekel mi is van vele még csak rá sem néztem.Legalábbis úgy,hogy ő észre vegye.De az igazság az,hogy igenis érdekel mi van vele és hogy van.Képtelenség lenne elmondani mennyire hiányzott ezalatt a több,mint egy hét alatt,amíg nem láttam.Bár az is az én hülyeségem  volt,mert csak be kellett volna mennem az egyetemre és láthattam volna,még ha nem is járok már az órájára a folyóson biztos összefutottunk volna,de túl makacs vagyok,mint ahogy Niall is mondta.Én inkább a kolesz szobában durcáskodtam egyedül,egymagamban vagy éppen elmentem gyúrni,hogy levezessem a feszültséget.Viszont,amikor elcsicseregték nekem a madarak,hogy mit szándékozik Lou tenni,muszáj voltam előrukkolni valamilyen tervvel,ha még vissza akarom valaha kapni Adeline-t és vissza akarom kapni.
Ez persze még csak a kezdett.Ma csak látni akartam végre őt és...hát egy kissé tönkre tenni a szünetüket már az első napon.
Lou bármelyik percben bejelentheti Adeline-nak a tervét,aki rögvest bele is menne,de nem hagyhatom.Akkor már tényleg semmi esélyem sem lenne.Csak egy nagy botrány keletkezne,amit nem engedhetek meg.
Szóval a tervem lényegében az,hogy Lou-t eltávolítom Adeline-tól csak pár percre ,hogy kettesben maradjunk és...elcsábítsam.Aljas vagyok,de még nem végeztünk.Nem adhatom át Lou-nak.Ő nem ezért jött vissza.

 Ráadásul Niall-ön sem tudok kiigazodni.Először segít nekem,majd Adeline-t védi és segít Lou-nak.Aztán kitalálta,hogy ő is jön az egyetemre,de persze csak azért,hogy segítsen nekem.Most is benne volt ebben a kis buliban szó nélkül.Felajánlotta,hogy majd ő előadja.

Nem tudom mi van vele.Fura,mint mindig.
A tervünk nem más volt,mint elhitetni Adeline-al és Lou-val,hogy Zayn kórházba került.
De persze kutya baja sincs.Csupán csak lefizettünk egy dokit a kórteremért és,hogy begipszeljék Zayn lábát,mintha eltört volna.Mondtam már,hogy aljas vagyok?
-úr isten!Jól vagy?-rohant Adeline Zayn-hez,így elengedve Lou kezét.
-Igen,ez a második nevem,de te nyugodtan hívhatsz Zayn-nek is-vigyorgott szemtelenül Zayn.
-Semmi baja!-mondta Adeline,majd magához ölelte.
-De!Nézd a lábam.Be van gipszelve.Eltört-mutatta szomorúan Zayn.Teljesen beleélte magát a szerepébe.
-Nem is kellett volna,így ide rohannotok.
-Niall úgy állította be,mintha élet-halál
 között lenné-vetett Lou egy szúrs pillantást Niall-re.
-Bocsi.Én sem tudtam akkor még  pontosan,hogy mi baja van-védte meg magát nIall.
-Mindegy.Jobb,hogy itt vagyok-mondta Adeline.
-Viszont-szólt közbe Lou.-Mennünk kéne-kocogtatta meg az órája tetejét.

-Még csak most jöttünk-A ház megvár.Remélhetőleg nem növeszt lábat és nem szalad el.
-Oké.Fél óra-utasította Lou,majd Adeline bólintott egyet és visszafordult Zayn.hez.Mióta lett ő ilyen?Csak,úgy hagyja,hogy Lou dirigáljon...
Mindegy is.Ezt későbbre helyezzük.Muszáj most beszélnem vele.Kettesben!
Niall-re pillantottam segítség kérőn,hogy találjon ki valamit.A szemeit fogatva kezdett el filozofálni.
-Mi lenne,ha lemennénk a büfébe?Megéheztem...
-És hozhatnánk valamit Zayn-nek is-mondta Liam.
-Persze,menjünk!-pattant fel Adeline.
-Ne,maradj csak-nyomta vissza Niall a vállánál fogva.-Majd Lou hoz neked.
-Mit kérsz?-kérdezte Lou Adeline-tól?
-Csak egy kávét,köszönöm-felelte.
-Zayn?-kérdezte Liam.
-Hmm...szeretnék valami nasit.Borzalmas volt az ebéd és üdítőt is és szenyát-sorolta.
-Niall nem eszik ennyit!-mondta Liam.
-Hé!-szólt Niall.
-Jobban járunk,ha hozzuk az egész büfét-mondta Liam,majd elindult.
Lou megcsókolta Adeline-t,majd az ajtó felé indult,de félúton megállt.Mielőtt kilépett volna az ajtón visszafordult.
-Te nem jössz?-kérdezte.Egész idő alatt próbáltam csendben lapulni az egyik sarokban és meg sem szólalni pedig sokszor közbe szóltam volna.Reménykedtem,hogy nem vesz észre vagy megfeledkezik rólam,de hogyan is tehetné?
-Zayn-el maradok,ha bármi történne,míg elmentek.
-Sietek-jegyezte meg és kilépett az ajtón,majd becsukta maga után.
Nem tétováztam tovább felálltam és leültem Adeline-al szemben Zayn másik oldalára.Néztem őt,majd gyorsan elkapta a tekintetét.
-Na!-lökött vállba Zayn.
-Khm-köhintettem,de nem figyelt rám Adeline.-Khm!-köhintettem még egyet,de továbbra sm nézett rám.
-Jól vagy haver?-kérdezte Zayn.

-Persze...csak kiszáradtam,te seggfej!-ütöttem fejen.
-Nem bántjuk a beteget!-szólt rám Adeline.
-Igen,ahogy mondja-helyeselt Zayn.
-Bocsánat...a múltkoriért is.-mondtam halkan,de érthetően.
-Az én hibám volt.Sajnálom,hogy ennyi gondot okoztam-válaszolta.
-Ugyan!Képtelen lennék rád haragudni.-fogtam meg a kezét,ami az ágyon pihent.Dermesztő hideg volt és puha,selymes,mint mindig annak idején is.Zayn felváltva nézett hol engem,hol Adeline-t.-Bocsáss meg nekem!Minden hülyeségemért Adeline-néztem mélyen a szemébe.
-Nem lehet-válaszolta,majd kinyílt az ajtó és gyorsan elkapta a kezét.
 -Tényleg nem sietted el-vettetem egy szúrós pillantást Lou-ra,aki csak fél mosolyra húzta a száját,majd átadta a kért kávét Adeline-nak.Liam Zayn ágyára dobálta a nasikat és a szenyákat,amit Zayn kért,Niall pedig teli kézzel ült le a sarokban lévő fotelba,majd neki látott a lakmározásnak.
-Adj nekem is-kaptam ki a kezéből egy fél szendvicset.
-Hé!Azt meg akartam enni!
-Ott van még vagy öt-mutattam az ölébe.
-De mindegyik más-panaszkodott.-És te elvetted a szalámisat.-válaszképpen csak beleharaptam a megrágott szendvicsbe.