25.rész

*Mert minden történetbe kell egy motoros rész:)*

Niall másnap már reggel fél kilenckor beállított hozzám.

-Kopp-kopp!-kopogtatott az ajtómon.Gyorsan oda rohantam,majd kinyitottam és beinvitáltam a házamba.

-Indulhatunk?-kérdezte Niall.

-Szóval sikerült?-kérdeztem vissza.

-Mármint 'elkérni' Lou-tól?-szemöldökét húzkodta.Csak bólintottam.-Persze!-válaszolta kaján mosollyal.

-És...mit terveztél?-kíváncsiskodtam tovább.

-Moci,séta,piknik,vacsora...-sorolta Niall.

-Mocizást?-rémültem meg.

-Motor...tudod Daisy...az a két kereken guruló ,gyors jármű...-oktatott ki.

-Na ne mond!-csaptam a vállára.-Tudom miről beszélsz csak...-elcsuklott a hangom.-Tudsz te egyáltalán motort vezetni?

-Szerinted hogyan jöttem ide?-forgatta meg szemeit.Mély levegőt vettem,majd kifújtam.-Rendben!-feleltem és megpróbálkoztam egy mosolyt erőltetni az arcomra.Nagyjából sikerült is.

-De előtte együnk!-mutatta fel az ujját Niall.

-Hát persze!-válaszoltam és nevetve a konyhába léptünk.

Niall leült a pulthoz és kiszolgálta magát,míg én elszaladtam a szobámba felöltözni.Igen,még csak egy pizsamában voltam,mikor Niall beállított.Nem mindenki korán kelő típus.
Egy virág mintás, térd felettiig érő ruhát kaptam magamra,egy egyszerű magas talpú szandállal.A hajamat leengedve hagytam és egy kis sminket kentem fel magamra.

Mikor kiléptem a szobámból Niall még mindig a pultnál ült.

-Kész vagyok!-simítottam végig kezemmel a ruhámon.

Niall megfordultam,majd meglepetten nézett rám.-Borzalmas?-kérdeztem és végig mértem magam.

-Gyönyörű vagy!-felelte mosolyogva.

-Köszi-válaszoltam szintén mosolyogva.Niall kézen ragadott és kivezetett  a házból egészen a motorjáig.

-Miért nem tudtam eddig,hogy te ilyet is tudsz?-kérdeztem a motor vezetésre célozva.

-Sok mindent nem tudunk még egymásról-válaszolta titokzatosan azzal felült a motorra.Bátortalanul felmerészkedtem a háta mögé,majd megfordult,hogy láthassa az arcomat.

-Ezt vedd fel-adott a kezembe egy bőrdzsekit. 

-Köszi-vettem el tőle és belebújtam.

-És ezt is-nyújtott egy bukósisakot.Felvettem a fejemre és bekapcsoltam az államnál.

A kezem a combomon pihent,míg Niall meg nem fogta és a dereka köré csavarta.

-Bízz bennem-mondta és beindította  a motort.A hangjára összerezzentem és erősebben szorítottam Niall derekát.

Erősen lehunytam a szememet és azon voltam,hogy végre kapjak egy kis levegőt,mivel nem mertem még azt sem venni.Niall az útra hajtott és sebesen haladt,miközben én egyre erősebben karoltam a derekát,szinte már belemélyesztettem a bőrébe a körmöm.Ráhajoltam a hátára a testemmel és a fejemmel.Lehunytam a szememet ,majd rájöttem,hogy ez nem is olyan borzasztó.
A szél a hajamba kapott és élveztem,amint a nap sütötte a bőrömet.
-Megérkeztünk-mondta Niall. Kinyitottam a szememet és egy mély levegőt vettem.-Nagyon rossz volt?-kérdezte Niall.
Nemlegesen ráztam a fejem.
-Jól vagy?-nézett rám felvont szemöldökkel.Csak bólintottam.-Elengedsz?-kérdezte mosolyogva.Zavartan elengedtem,majd leszállt és én is a  segítségével.A lábam még mindig remegett az adrenalintól. Niall kitámasztotta a motort,majd felém fordult.Biztató mosollyal nyugtázta riadt tekintettem.Levett egy hűtőtáskát és egy összehajtogatott pokrócot,amin ültem.
-Gyere!-fogta meg a kezem és maga után húzott.Lassan sétáltunk egy kis ősvényen keresztül.
-Hova tartunk?-kérdeztem.
Eddig az eszembe sem jutott ezt az apró kis tényezőt megkérdőjelezni.
-Csak gyere utánam-válaszolta mosolyogva.
-Hogy sikerült rávenned erre Louis-t?-próbáltam beszélgetést kezdeményezni.Azért mégis csak jobb,mint kuksolni,miközben követem őt nem is tudom hova.
-Egy telefon hívásomba került-felelte vállat vonva.-De most zárj ki mindent és mindenkit.Csak te és én,rendben?-fordult hátra egy pillanatra,hogy a szemembe tudjon nézni.Bólintottam és tovább haladtunk.Kevesebb,mint húsz perc séta után egy hatalmas rétre érkeztünk meg.A nap melegen sütőt.A madarak a fákról csicseregtek.Az egész rét virággal volt borítva,én meg már alig vártam,hogy lepihenjünk végre.
-Hol vagyunk?-szívtam be mélyen a friss virág illatot,miközben körbepásztáztam e kis vidéket.

-Fogalmam sincs-válaszolta nevetve Niall.
-Tessék?-kérdeztem döbbenten.
-Nem régiben fedeztem fel ez a helyet.Arra gondoltam itt nyugodtan tudunk beszélni.-helyeslően bólintottam.
-Szóval...-bújtam ki a bőrdzsekiből,míg Niall leterítette a pokrócot.-Mit tudsz még,amiről nem tudok?
-Nem tudom-felelte lazán és vállat vont.Letelepedtünk a pokrócra egymással szemben.-Beszélgessünk és,majd kiderül.
-Hát jó...de mire vagy kíváncsi?Az unalmas múltamra?Mert hidd el miután elhagytalak benneteket eltűnt az izgalom az életemből.
-Hogy bírtad Daisy?-vonta össze szemöldökét.
-Nehezen-vallottam be és elnevettem magam.-De megküzdöttem vele.
-Mint mindennel-jegyezte meg.
-Mikor megjelentem Glasgow-ban a mamámnál...nem kérdezett semmit.Beengedett és befogadott.Nem kérte a magyarázatomat.Nem barátkoztam senkivel,mert senkit sem akartam a barátomnak tudni rajtatok kívül.Kimondhatatlanul hiányoztatok...és legfőképpen Harry.Sokszor döntöttem el,hogy visszamegyek,de tudtam,hogy már nincs hova mennem.A szüleimet örökre elveszítettem a hülyeségem miatt és tudtam,hogy Harry sose bocsátana meg nekem,ahogyan ti sem.Emlékszem a pillanatra,mikor megláttalak benneteket az X-faktorban.Éppen a müzlimet ettem a kanapén ülve,miközben a tv-t bámultam és megjelentettek ti.Kis híján belefulladtam a müzlimbe.Egy kisebb köhögőroham után feszült figyelemmel néztem,hogy mi lesz...tovább juttok vagy sem.Mindenhol ti voltatok.Újságokban,tv-ben,internetet,buszokon,plakátokon...akárhová néztem csak titeket láttalak.Teljesen beleörültem.A tanulásba menekültem.Igyekeztem elterelni rólatok a figyelmemet...Iszonyúan nehéz volt.Mama egy magán tanárt hívott hozzám,így hamarabb letudtam rakni a gimit és az egyetemet is.Amint lehetett és tudtam csak tanultam.Miután megkaptam a diplomámat is...elhatároztam,hogy visszajövők.Felveszem veletek a kapcsolatot.Fogalmam sem volt,hogy lett hirtelen akkora bátorságom,hogy összecsomagoljak és elinduljak,de megtettem.El sem tudtam képzelni mi lesz,majd,ha beállítok hozzátok.Egész odavezető útig remegett a kezem-lábam és idegesen rágtam a számat.
-Daisy...-szorította meg a kezem.-Bármikor visszajöhettél volna.Mikor betoppantál az ajtón és megláttunk...mindannyiunkat elöntött a boldogság,hogy újra látunk...
-Azon csodálkoztam...hogyhogy nem felejtetettek el?Úgy értem nagyon fiatalok voltunk és nem is sokáig vettem részt az életetekben...aztán jött ez a hirtelen hírnév...
-Tény és való,hogy mikor beléptél a lakásba el kellett,hogy gondolkodjak ki vagy,de ez csak azért volt,mert régen láttalak és megváltoztál.Viszont, hogyan felejthettünk volna el?Harry folyton emlékeztettet.
-Kösz!-ütöttem a vállába.
-Nem úgy értem.Akármikor elmentünk Harry-vel egy kezelésre vagy csak,ha Harry bágyadt képére néztünk...mindig eszünkbe jutottál.
-Egyre jobb!Gondolom mennyire szidtatok.
-Hé-kapta el a tekintettem.-Szeretünk Daisy...mindig is szerettünk.Mindig számíthatsz ránk.Akármi történjék.
-Most..inkább csak a magad nevében beszéltél,nem de?
-A többiekről is elmondható ez.
-Akárhogy is,de köszönöm!-öleltem magamhoz.-Nagyon köszönöm!Nagyon szeretlek titeket,téged!Nagyon szerencsés lesz a jövendőbeli barátnőd.Alig várom,hogy már megismerhessem...és,hogy te is-nevettem fel.
-Hát...viszonoznám...de elég bonyolult egy lélek vagy-kacagott ki.
-Köszi-nevettem vele együtt.
-Na akkor együnk!-tapsolt egyet Niall és kinyitotta a hűtőtáskát,amiből kivette a szendvicseket és egy-egy palack vizet.
-Nálad mindig van kaja-haraptam a szendvicsembe.
-Még szép hogy!Akármikor éhes lehetek.
-Inkább mindig éhes vagy.Emlékszem mikor rád került a sor...mikor nálad 'laktam'.Saját mini hűtőd volt a szobádban.
-Igen,azóta egy nagyobbat vettem és a konyhába.
-Most mesélj te-biccentettem felé.
-Mit?Múltkor már mindent elmondtam mi történt miután elmentél.
-Tudom...de nem azt akarom hallani.Magadról mesélj.Milyen híresnek lenni?
-Erről jut eszembe!-mutatta fel az ujját.
-Hát persze,hogy eltereled  a témát-dünnyögtem.
-Lou elmondta?-folytatta,mintha meg sem hallotta volna az előbbi megjegyzésemet.
-El...ha arra gondolsz,amire én.
-Te mire gondolsz?-kérdezte.
-Először te mond!
-Na,szerinted,ha a hírnévről jutott eszembe?-húzta fel a szemöldökét.
-Akkor egyre gondolunk-bólogattam.
-Mit válaszoltál?
-Láttál az újságokban azóta?Vagy a hírekben,az interneten vagy akárhol?
-Nem-rázta a fejét.-De ez nem jelenti azt,hogy nemet mondtál...talán csak vártok egy kicsit,szóval?
-Nem akarok híres lenni.Nem azért,mert nem szeretem...hanem,mert akár önzőség,akár nem, én nem vágyom arra,hogy mindenhova lesifotósok kövessenek,hogy mindenről tudjanak akármit teszek és,hogy örült rajongók sokasága kergessen...
-Megértem-helyeselt Niall.-Veszekedtetek emiatt?
-Természetesen.Újra előkerült a Harry téma.És,hogy ő még mindig nem tud bízni bennem.Sajnálom.Nagyon sajnálom,de nem fogom ezt csinálni.
-Nyugi,nem is kell-szorította meg a kezem.-Semmi baj!-ölelt magához.